Eredmények az erôt adó bizalom fényében
Az utolsó olyan évre tekintünk vissza, amikor még nem voltunk tagjai az Európai Uniónak. Talán ezért is különleges a szokásos évértékelés, hiszen egy esztendô múlva már jelentôsen más viszonyok közepette teljesített eredményekrôl kell majd számot adnunk.
– A gyártott termékek mennyisége, a minôségi követelményeknek való megfelelés, a magas szint logisztika és a partnereket tökéletesen kielégítô szolgáltatások mellett ma már nem nélkülözhetô a profi marketing-tevékenység egy piaci szereplô életében. Hogyan értékeli a cégcsoport ezirányú tevékenységét?
– Jelentôset léptünk elôre azzal, hogy Budapesten, a Lágymányosi híd pesti hídfôjénél megnyitottuk tavaly bemutatótermünket, ahol nem csupán termékeinket ismerhetik meg az érdeklôdôk, de rendszeresen szakmai konferenciákat is szervezünk. Jelen kell lennünk a médiában, azon belül is a szakmai lapokban hirdetések, tájékoztató anyagok közlésével. Ezt a palettát bôvítettük az alkalmi kiadványok, prospektusok, termékkatalógusok megjelentetésén túl a negyedévenként megjelenô, s idén már harmadik évfolyamát író Jüllich Glas Híradóval, amit több mint hétezer partnerünknek küldünk el, s aminek igen kedvezô a fogadtatása. Felújított, korszersített és rendszeresen frissített honlapunkkal elérhetôk vagyunk a világhálón, a www.jullichglas.hu címen minden információt megtudhat rólunk az érdeklôdô. Természetes ott kell lennünk minden jelentôsebb szakmai kiállításon idehaza és a környezô országokban egyaránt. Ilyenek a Construma, a Portál, és ott voltunk tavaly Moszkvában, Bukarestben, Poznanban, Milánóban is. Mintegy 100 millió forintot költünk évente marketingre, ez forgalmunknak tavaly az 1,3 százalékát tette ki. Idén ezen a területen egyik legfontosabb célunk, hogy még szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki az építész irodákkal. A tervezô munka segítésén túl igény esetén az üzemekben is szívesen látjuk ôket, ahol be tudjuk mutatni a legújabb technológiákat, melyek ismeretében talán új ötletek, kreatív megoldások jelennek majd meg munkájukban.
– Ha már a forgalomról esett szó, az említett arány tükrében ez az adat közelíti az évi nyolcmilliárdot?
– Nettó 7,8 milliárd forintos forgalmunk volt tavaly, de ennél talán jellemzôbb a legyártott és az eladott üvegmennyiség adata: 1183 kamionnyi üveget vásároltunk, amibôl 1098 kamionnyit adtunk el. Emellett 7,5 millió folyóméter alumínium távtartó, 300 ezer liter poliszulfit, poliuretán, hot-melt, 140 tonna Grace páraszrô forgalmazása jellemzi értékesítési palettánkat. Az 500.000 négyzetméter hôszigetelô és 98.000 négyzetméter edzett üveg mutatja fejlôdésünket.
– A volumenbôvülés, a minôség javítása elképzelhetetlen fejlesztés nélkül, különös tekintettel a csatlakozás következtében élesedô versenyre. Ezen a területen mik a jellemzô számok a cégcsoportnál?
– Kiemelt fontosságot tulajdonítok a folyamatos fejlesztésnek, a géppark bôvítésének, korszersítésének, hiszen ez alapvetô feltétele a fejlôdésnek, annak, hogy elérjük idén a kilencmilliárdos tervezett forgalmat. Ennek jegyében 2003-ban közel 300 milliót költöttünk mszaki fejlesztésre. Ebbôl mintegy 100 milliós tétel volt az Alba Glas Kft. automata gyártósorának beüzemelése. Közel 80 milliót költöttünk élcsiszoló CNC-gépekre. A bôvülés jegyében Gyôrbe telepítettünk egy komplett üzemet. A fejlesztés eredményeként a cégcsoport hôszigetelô üveg gyártása 350 ezer négyzetméterrôl 500 ezer négyzetméterre nôtt. Ezer négyzetméterrel bôvítenünk kellett az Alba Glas Kft. raktárát, de jelentôsen javítottuk a szolgáltatási színvonalat és a munkakörülményeket is: irodabôvítések, jelentôs felújítások történtek tavaly, például új tetôszerkezetet, oldalburkolatot kapott az Alba Glas, kívül, belül megújult az üzem. Aki régen járt nálunk, rá se ismerne.
– A cégcsoport tevékenységének része, és ha jól tudom, alapvetôen nem külsô vállalkozóval oldják meg a termékek célbajuttatását, hanem saját jármparkjuk van. Így olcsóbb?
– Természetesen törekszünk a takarékos megoldásokra a logisztikában is. Valóban saját jármparkunk van: hatvan tehergépjárm és 43 személyautó. Ezek mindegyike tehermentes, és azért választottuk a cégen belüli, saját gépparkos megoldást, mert az utóbbi években számításaink szerint a lízing és a tartós bérlet nem igazán kifizetôdô. A gazdaságosság mellet – sôt, talán azt is megelôzôen – fontos szempont, hogy a megrendelt árut partnereink 24 órán belül megkapják, és hogy kereskedôink, munkatársaink a lehetô leghamarabb eljussanak partnereinkhez. A gyorsaság és a pontosság ma már a minôséggel egyenrangú követelmény az üzleti életben.
– Apropó minôség: az unióban szinte szóba se állnak olyanokkal, akiknek a cégét nem tanúsították valamilyen minôségbiztosítási rendszerben, Hogy áll e téren a cégcsoport?
– Természetesen idôben gondolván erre, már régóta az ISO 9001 minôségbiztosítási rendszernek megfelelôen folyik a cégcsoportnál a munka. Hôszigetelô üvegszerkezeteink, edzett, ragasztott üvegeink rendelkeznek ÉMI, MABISZ minôségtanúsítvánnyal. Idén kísérleti jelleggel, elôször az Alba Glas-nál bevezetjük a vonalkódos raktárkezelô rendszert.
– Említette az idei 9 milliárdos forgalmi tervet. Milyen fejlesztéseket, bôvítéseket feltételez ez az idei esztendôben?
– Új, 11 ezer négyzetméteres üzem építése indul meg idén az Alba Glas Kft. részére. Fontosnak tartom a ragasztott üveggyártás indítását, elsôsorban a projekt-piacokra, e téren képesek leszünk 2400x4500 milliméteres üvegek gyártására is. A berendezés autokláv egysége már megérkezett. Megkezdôdött az úgynevezett “Jumbo” vágástechnológia telepítése a Rába Glas Kft., a Zala Glas Kft., a Szol Glas Kft. és a Nyír Glas Kft. üzemeiben, 2004 végéig valamennyinél befejezôdik.
– Merész, ugyanakkor céltudatos tervek ezek, amik megvalósításához hasonlóan merész, céltudatos munkatársakra, összehangolt csapatmunkára van szükség…
– Valóban, sokszor beszélünk arról, hogy nincs más út, mint elôre. Az általános gazdasági nehézségek, a csatlakozás következtében várható változások ellenére hosszútávra tervezett fejlesztéseinket végrehajtjuk. Ehhez erôt ad munkatársaim rendületlen hite és bizalma, és természetesen a cégcsoport több százmilliós eredménye, amit maradéktalanul visszaforgatunk a termelô beruházásokba. Ez így megy már húsz éve, ez a fejlôdés záloga.
– Két évtized nagy idô, ezek szerint 1984-ben kezdôdött minden?
– Igen, akkor alakult meg 10 ezer forintos alaptôkével a Metall Gmk, ami egy garázsban mködött. Az elsô év végi bevallásunk szerinti vagyonunk 144 ezer forint volt, mára a cégcsoport több milliárdos vagyon felett diszponál. Azt azonban sosem felejtettünk el, hogy honnan indultunk, és kiknek köszönhetjük, hogy idáig eljutottunk. Szeptember végén megállunk egy kicsit, és visszaemlékezünk az elmúlt 20 év történetére. Remélem, jubileumi ünnepségünkre mindenki eljön majd, akiknek valamilyen része volt eredményeink elérésében, s akiknek köszönhetjük ezt a töretlen fejlôdést. Természetesen a meghívókat idôben el fogjuk küldeni.












