Üveg ajtókat, zuhanykabinokat igény szerint
Üveg mindenütt
A németországi piaci tendencia egyre inkább megfigyelhető hazánkban is: a lakásokban, házakban az üveg mind nagyobb teret kap. Ez fokozottan igaz a beltéri ajtókra, zuhanykabinokra is, hiszen az üveg – szépsége és számtalan elônye mellett – az utóbbi idôben árában is elérhetővé vált. Erre az igényre akart felelni az Alba Glas Kft., mikor megalkottuk az Alba Door® termékcsaládot.
Az Alba Door® termékcsaládot adott szín, minta és méretkínálattal hoztuk létre, melyhez a megrendelô választhat szerelvényt. Ehhez igazítottuk az árakat is. De mivel az üveget mi gyártjuk, ezért mind az ajtóknál, mind a zuhanykabinoknál tetszôlegesen tudunk igazodni a vevôi igényekhez, legyen szó üvegtípusról, színrôl, mintáról, megoldásról (pl. nyíló, lengô, toló stb.) vagy méretrôl. Igaz ez a pántokra, zárakra is: egyedi igényeket is ki tudunk elégíteni, szem elôtt tartva a mszaki megvalósíthatóságot.
Kompatibilitás
Nem kell kidobni a régi ajtókeretet, nem kell újrarakatni a fürdôszobafalat, mert az üvegek egyedi gyártása és a hozzájuk tartozó szerelvények kompatibilitása az egyéb szerelvényekkel lehetôvé teszi, hogy a meglévô helyekre egy mozdulattal új ajtót vagy zuhanykabint helyezzünk el.
Megfizethetô ár
Az üveg és a szerelvények árának mérséklésével eljutottunk odáig, hogy az üvegbôl készült termékek már nem számítanak a „felsô tízezer” által elérhetô dolognak. Az árakat tovább csökkenti az a tény, hogy tôlünk, mint gyártótól elsô kézbôl lehet rendelni, nem kell megfizetni a többszörös áttétel sokszoros hasznát.
Felmérés, beépítés
Az igényelt ajtót vagy zuhanykabint –igény szerint – a helyszínen felmérjük és elkészülte után leszállítjuk, beépítjük. Ebben az esetben elkerülhetô a gyártással és beépítéssel kapcsolatos mindennem probléma, hiszen minden felelôsség a mienk.
Tetszôleges térelválasztók
Természetesen a beltéri ajtók és zuhanykabinok mellett számos más térelválasztó, bútor, kiegészítô elképzelhetô üvegbôl, melyek elkészítésében szintén szívesen segítünk.
Kérjen árajánlatot!
Kollegáink készséggel állnak rendelkezésre információval, kérésre árajánlatot készítünk.
Címünk: Alba Glas Kft., Edzô, csiszoló üzem, 8000 Székesfehérvár Holland fasor 5.
Telefon: 22/513-630 Fax: 22/513-639
E-mail: sales@albaglas.hu












