
Az üvegtörés veszélyeit és az azzal járó következményeket elkerülendő, az ember mindig újabb és újabb technológiákkal kísérletezett, míg végül eljutott a ragasztott biztonsági üveghez, amely amellett, hogy strapabíróbb hagyományos társainál, törés esetén kevesebb sérülést okoz. Ilyen jellegű üveget kétféleképpen lehet előállítani: egy- vagy többkomponensű műgyantákkal összeragasztják, illetve PVB (poli-vinil-butirol) fóliával laminálják az üvegrétegeket. Mindkét típussal elérhető a zajvédelem és az aktív – átdobást, átlövést, betörést, robbantás során keletkező nyomás behatolását gátló – védelem. Míg a műgyantával ragasztott üvegek bizonyos idő elteltével esetleg elszíneződhetnek, addig a fóliával laminált (a szakirodalomban VSG-nek nevezett) üvegnél ilyesmi nem fordulhat elő.Az utóbbi években egyre nőtt az igény a nagy teherbírású, betörésbiztos üvegek iránt, köszönhető ez többek között az évről évre szigorodó biztonsági elírásoknak. A piac a speciálisabb termékek irányába tolódott el, nagyobb teret kap a vagyonvédelem a lakásokban, különböző intézményekben, jellemző a biztonsági üvegek használata rács helyett. A modern építészetben pedig a laminált üvegből készült hatalmas üvegfelületek, lépcsők, korlátok terjedtek el széles körben.A KSH adatai szerint a Jüllich Glas Holding Rt. piacvezető a síküveg feldolgozása terén, és az új gyártósor beindításával az összes jelenleg ismert feldolgozási forma megvalósul cégünknél. Magyarországon csak egy-két gyártónál kapható ragasztott biztonsági üveg, de ezek nagyon drágák és többnyire gépkocsik szélvédőjéhez készülnek.Egyebek mellett a hazai és külföldi piaci igények hatása indokolta a Jüllich Glas Holding új beruházását, amelyet a magyar üvegipar eddigi legnagyobb kapacitású ragasztott biztonsági üveggyártó berendezéseként tarthatunk számon. A júliusban indult, 400 millió forintos beruházás keretében egy olyan korszerű gép került telepítésre az új, erre a célra épült csarnokban, mely 2600×5000 mm maximális méretű, és legfeljebb 60 mm vastag kettő vagy többrétegű üvegek gyártására alkalmas. Ezek a termékek aktív biztonságot jelentenek, mert esetleges törésük esetén a köztük lévő PVB fólia nem engedi széthullani az üvegszilánkokat, nem okoznak komoly sérülést, az üvegen csak pókhálószerű törés keletkezik. A sor berendezései a következők: billenőasztal, mosó, illesztőterem (pozicionáló asztal, fóliatároló, fóliaadagoló, illesztőasztal) előmelegítő (lamináló) kemencék, klávkocsik és autokláv. A technológia igen nagy pontosságot és műszaki felkészültséget igényel. Első lépésként az előkészített, méretre vágott üveg kézzel vagy daruval a billenőasztalon keresztül a gyártósorra kerül, majd a mosóban teljesen szennyeződésmentesre tisztításra és szárításra kerül sor. Ezután a sor automatikusan az illesztőterembe továbbítja az üveget, ahol a PVB fólia bekerül a rétegek közé. Az illesztőterem egy speciális hőszigetel-képességű, klimatizált, pormentes kamra, amelynek hőmérséklete legfeljebb 20 °C, relatív páratartalma 30 % lehet az előírás szerint. Azért van szükség erre a nagyfokú pontosságra és védelemre, mert a felhasznált ragasztóanyag pára- és hőérzékeny.A gyártófolyamat következő lépéseként az így készült „szendvics” az UV-lámpákkal felszerelt előmelegítő kemencékbe kerül, ahol egy hengerprés összenyomja a rétegeket, majd egy fűtőegységen halad keresztül – mindez kétszer. Egyszerűbben fogalmazva: kemence-prés-kemence-prés. E technológiai folyamat hatására létrejön az előkötés. Ekkor már tulajdonképpen ragasztottnak tekinthető az üveg, de a rétegek szerkezete még nem víztiszta. A biztonsági funkciók eléréséhez tehát további feldolgozás szükséges. Az előmelegítőből kikerülő üvegeket a klávkocsikkal szállítják az autoklávba. Végleges szilárdságát 12 bar nyomáson és 140 °C-on éri el a laminált üveg ebben a berendezésben, melynek feladata, hogy létrehozza a kémiai kötést az üvegek között. Fólia és üveg immár elválaszthatatlan egységet alkot a 1,5-6 órás autokláv-ciklust követően. (Az rétegek vastagságától függ a ciklus hossza.)A lamináló sor technológiailag zárt rendszer, a tevékenységek és a sor részei egymás nélkül semmit nem érnek, hiszen a termék csak az utolsó állomás elhagyásával nevezhető késznek, teljesnek. Az új gyártósor alkalmas minősített biztonsági üvegek, hajlított-ragasztott üvegek, járófelületek, lépcsőfokok, válaszfalak, üveggerendák, kifelé dőlő homlokzatok üvegei (10%-nál nagyobb dőlésszög esetén) előtetők, korlátüvegek, nagy akváriumok, állatkerti üvegezések, lift- és járműüvegek (szélvédők, hajóhíd-üvegezések, különleges járművek üvegei) készítésére, és sok más terület üvegigényének kielégítésére. Sőt, akár több tükröt is össze lehet ragasztani ezzel az eljárással. Betörésvédelem miatt már bejárati ajtókba és ablakokba is beépítik, de alkalmazható hőszigetelt szerkezetekben. Bankokban, illetve egyéb, nagy biztonságot igénylő intézményekben golyóálló üvegként lehet felhasználni. Az üveglapok közé helyezhető fóliákkal számtalan variációra nyílik lehetőség: a víztiszta mellett lehet színes a fólia vagy mintás (akár fénykép!), sőt tartalmazhat ledsorokat is. Ki-ki tetszőlegesen választhat a számos lehetőség közül.A laminált üvegtermékek a korábbi, már meglévő technológiákkal válnak teljessé, hiszen az előtetők igénylik az edzett üveget, a lépcsők dísze lehet egy ízléses, szépen mintázott gravírminta, a pontmegfogásos falakhoz lyukakra van szükség, a látszó élek csiszoltan mutatnak, a liftüvegekhez nem egyszer hajlításra van szükség.A gyártási folyamat és a termékek sokszín alkalmazásának bemutatásán kívül nem elhanyagolható jelentség, hogy a berendezés energiatakarékos, környezetkímél. Cégünk olyan gyártósor vásárlását tzte ki célul, amelynek a lehet legoptimálisabb a hulladék-kibocsátása, a felhasznált vizet tisztítás után visszaforgatja, és mködése közben veszélyes melléktermékek nem keletkeznek. Az új termék bevezetésének egyik indokát már említettük. Hosszú távú cél a piac fejlődése mellett az import kiváltása, mivel ragasztott biztonsági üvegeket eddig más gyártóktól szerzett be cégünk. A lamináló sor üzembe helyezésével saját termékekkel állhatunk ügyfeleink elé.A szeptemberi próbaüzem után megkezdődött a tényleges termelés: széles áruválasztékkal várjuk kedves meglévő és leendő vevőinket. Az új technológiával készült üvegeink a Portál Budapest nemzetközi kiállításon debütálnak október 6. és 9. között, standunkra szeretettel várunk minden érdeklődőt.
