Jüllich Ádám az év vállalkozója
December 8-án került sor a 2005. Év Vállalkozója díjak átadására Budapesten a Magyar Vállalkozók Napja rendezvényeinek keretében. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pályázatok alapján, vagy jelölések útján választotta ki a kitüntetetteket. Az elismerést Kiss Pétertől, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől vették át a nyertes vállalkozók.
Cégünk elnökének, Jüllich Ádámnak a VOSZ jelölése alapján ítélték oda az Év Vállalkozója címet. A Székesfehérvárért díj és a miniszteri elismerő oklevél után ez a harmadik kitüntetés, amelyben a Jüllich Glas Holding Rt. tulajdonosa magánemberként részesül. Mint mondja, ez a díj elismerése annak a hosszú útnak, amelyet a 80-as évek közepétől bejártak.
– 1984-ben társas vállalkozásként egy garázsból indultunk – mondta Jüllich Ádám. – Nem csak az én személyes sikerem, és nem csupán az én érdemem ez a díj, hanem annak a csapatnak az erkölcsi elismerése is, akikkel a kezdetek óta a mai napig együtt dolgozunk.
Míg a rendszerváltás előtti idszakban amolyan „szükséges rosszként” tekintettek a vállalkozásokra, addig a 90-es években már komoly politikai szándék volt a támogatásuk. Azokban az években jó pozícióból a privatizáció révén lehetett a legegyszerűbben sikereket elérni, Jüllich Ádám azonban saját erőből, gyakorlatilag a nulláról indulva hozta létre vállalkozását.
– Szerencsések is voltunk, hiszen a régi rendszer romjain egy olyan időszakban teremtettünk értéket a semmiből, amikor minden termék hiánycikk volt Magyarországon – magyarázta az elnök. – Hatalmas volt a kereslet, mert újdonságot vittünk a piacra, és a mai magyar üvegipar bástyáit hoztuk létre az általunk beüzemelt berendezésekkel.
Az üveg távtartó profiljának előállítása mellett az évek folyamán az üvegipar egyéb területeivel is bővült a cég, a nemrég üzembe helyezett ragasztott biztonsági üveggyártó sorral pedig az összes jelenleg ismert üvegfeldolgozási forma megvalósul a Jüllich Glas Holdingnál.
Pályafutása kapcsán így nyilatkozott Jüllich Ádám az egyik üzleti magazinnak: „Megtanultam a leckét, elindulva a garázsból mindent végigjártam, még most is nap mint nap tanulok. Miben rejlik számomra az üveg szépsége? Tisztaságában és átláthatóságában.”












