Üvegből építünk!
Magyar English

Portál BUDAPEST 2005

Az idén immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Portál Kiállítás, a Papp László Sportarénában 2005. október 6–9. között. Ahogy a korábbi években is, a Jüllich Glas Holding önálló standdal vett részt a rendezvényen.
Portál BUDAPEST 2005Az idei Portál jelentette számunkra az első nyilvános, a nagyközönség által látogatott fórumot, ahol megjelentünk új termékünkkel: a ragasztott biztonsági üveggel. Standunkon igyekeztünk kézzelfoghatóan megjeleníteni, milyen lehetőségeket rejt magában egy ilyen lamináló gép, milyen sokrétű a laminált üveg felhasználási területe. A kiállítóhely adta fizikai korlátokat szakmai segítséggel hidaltuk át, amit nem sikerült kiállítanunk, azt szóban mutattuk be. Segítettünk az érdeklődőknek az üvegszerkezetek kialakításában, tanácsokat adtunk a tervezéshez. Emellett – természetesen – nagy tisztelettel köszöntöttük régi ügyfeleinket, barátainkat, akikkel egy kellemes sörözés mellett átbeszéltük az eddigi és a jövőbeni együttmködést.
A Portál másik újdonsága, egy új technika, melynek segítségével, egyszerbb eljárással, a tiffany üvegekhez megtévesztésig hasonló üvegeket lehet előállítani. A technológia lényege, hogy az üveg fóliával kerül bevonásra, és a kettő együttesen adja azt a hatást, amit a Spectrum üvegek. Gyorsabb eljárás, mert a fóliát „csak” ragasztani kell; egyszerűbb, mert például hőszigetelő szerkezetben elég két üveg az eddigi hárommal szemben; olcsóbb, mert termelékenyebb. Ez a technológia cégünknél kétféle módon is elérhető: kész üvegként, és segédanyagként azok számára, akik maguk szeretnének gyártani.
Bár az idei Portál látogatottsága elmaradt a tavalyi évtől, szakmailag mégis tudtunk felmutatni pozitívumokat, számos tartalmas beszélgetést folytattunk, és több, a jövőre nézve kecsegtető kapcsolatot sikerült kiépítenünk.

Portál BUDAPEST 2005