Üvegből építünk!
Magyar English

Az Expo Construct

Ez évben is a tavasz a bukaresti Expo Construct jegyében telt a román üvegesek számára és számunkra is, akik a Jüllich Glas Holding Rt. –t képviselve a román piacon tevékenykedünk. Az Expo Construct hasonló kiállítás és vásár, mint a budapesti Construma, amely sok belföldi és külföldi kiállítót vonz Bukarestbe.
Az Expo ConstructNagyságát tekintve - az utóbbi két évben - talán egy kevéssel több a kiállító és a látogató mint a mi Construmánkon, de ebben az évben mintha csökkent volna az előző évekhez képest a kiállítók és a látogatók érdeklődése.

Magától értetődő volt, hogy a több éve rendszeresen kiállító Jüllich Glas és a Metall Glas az idén is nagy alapterületű standon állít ki. Vevőink számítottak ránk, magunk szándéka pedig, hogy a kiállításon való megjelenés növelje piaci pozíciónkat, eladásainkat - mind alap- és feldolgozott üvegben, mind gépekben.

A több kisgép mellett kiállított 22oo-as automata hőszig sorunk jól mutatott, látványa felkeltette az arra járok figyelmét. Nagy térképen mutattuk meg, a szinte minden nagyobb városban meglévő közel száz referencia helyünket, ahol gépeink működnek. Azt hiszem e tekintetben piacvezetők vagyunk Romániában.

Sok meglévő vevőnket és újabb érdeklődőket köszönthettünk standunkon. Mindenkivel nem tudtunk hosszan elbeszélgetni, de a visszajelzett információk alapján az a benyomásunk, feljebb léptünk ismét egyet.
A Jüllich Glas és a Metall Glas jó imázzsal bír Romániában! A meglévő pozíciónkat nem a szerencsének köszönhetjük, hanem cégünk stratégiájának, piaci alkalmazkodóképességének, fejlesztési elképzeléseinknek, termékfejlesztésünknek tudjuk be - és ezt igyekeztük a partnereinkben is tudatosítani.

A kiállítási standok szinvonala, a kiállított gépek műszaki esztétikai szinvonala változó volt.
Esetenként éles kontraszt mutatkozott a Metall Glas által gyártott gépek és más gépek között.
Gépeink kategóriájukban a magasabb árszinvonalat képviselik.
De lássuk be, nem mindegy milyen géppel dolgozunk hosszú évek so-
rán nap mint nap, következésképpen nem mindegy, mit veszünk. Sokszor az olcsó a drága.
Lássuk be, a vásárlásnál nem az ár az elsődleges, ennél sokkal komp
lexebben kell mérlegelni
Újból és újból elmondjuk vevőinknek érveinket, akik az egyre igényesebb és egyre inkább hosszú távban gondolkodó román piacon, egyre inkább átgondolják döntéseiket.

A román piac viszonylag új és nagy, nagy fejlődésben van, nagy fejlődésben van az építőipar, sok kis és köze
pes üvegipari vállalkozással, relative sok nagyobb üvegfeldolgozóval.

A román piac zsúfolt piac. Sokan próbálkoznak „beférni” nyugatról és keletről.

Minket már ismernek , a Metall Glas – Jüllich Glas márkanév felépült.
Helyzetünk ennek ellenére nem könnyű, naponta kell marketingmódszereinket a sokszor igencsak bonyolult gyakorlattal összehan-golni. Naponta kell igazolnunk megbízhatóságunkat, hitelességünket, pozitív megjelenésünket, próbálunk sok információt adni a vevőknek, próbálunk rátapintani a vevőt érdeklő fontos pontokra.

Vagyis a konkurencia veszélye minket is fenyeget, de legyünk optimisták, a piacon várható trendeket figyelve remélhetőleg sikerül időben jól és gyorsan lépnünk, hogy legyenek sikereink, sikerélményeink.

Jól éreztük magunkat a kiállításon, mert voltak és vannak sikerélményeink.

Befejezésként egy eset az utóbbi két év kiállításáról: Egy vevőnk akivel már 2oo5-ben a kiállításon kezet ráztunk a gépvásárlásra, visszakozott és nem vette meg a gépeket. Majd 2006-ban ismét kezet ráztunk, és mára a gépek a vevő nagy elégedettségére már jól működnek nála!

Az Expo Construct