Üvegből építünk!
Magyar English

Sajam Gradjevinarstva, Szerbia és Montenegró, Belgrád

2006. május 3-7. között került megrendezésre Belgrádban az Építôipari Kiállítás, melyen elôször vett reszt a Jüllich Glas Holding. Ennek megfelelôen még nem képviseltettük a céget önálló standdal, hanem az egyik szerbiai partnervállalat, a valjevoi Urban Technics mellett kaptunk helyet.
Sajam Gradjevinarstva, Szerbia és Montenegró, BelgrádMivel a szerb piac és a szerbiai építészet csak most kezd felemelkedni, így indokoltnak láttuk, hogy valamilyen formában mindenképpen megjelenjünk az egyik legnagyobb balkáni kiállításon. 3 gépet, egy 1.6-os mosót, egy 1 kg-os butilozót és egy hot-meltet állítottunk ki, melyek az első naptól kezdve nagy népszerűségnek örvendtek. A szerb piacon aktívan mintegy 3 éve vagyunk jelen, és elmondhatjuk, hogy a rengeteg befektetett munka ezennel meghozta a gyümölcsét. A Jüllich Glas Holding cég - és márkanév Szerbiában egyre jobban hangzik, egyre többen ismerik meg, és az sem mellékes, hogy egyre több itteni céget tudhatunk partnereink, vevőink között. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a kiállítás egyik újdonsága, nagy meglepetése, mindenképpen pozitív ér-telemben, éppen mi voltunk. A kiállított gépek és maga a cég iránt a látogatók hatalmas érdeklődést mutattak, reggeltől estig tárgyaltunk már meglevő, és leendő partnereinkkel. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem csak szerb cégekkel vettük fel a kapcsolatot, és nem csak szerbiai üzletfelek kerestek meg bennünket, hanem a valamikori nagy Jugoszlávia szinte összes utódállamának jelentősebb vállalatai megjelentek nálunk. Így tovább tudtuk bővíteni a már kialakulóban levő üzleti hálózatunkat, hiszen macedón, szlovén, horvát, boszniai, koszovói és montenegrói ügyfél egyaránt tiszteletét tette. Gépeink még a szerb államelnök, Boris Tadić érdeklődését is felkeltették, aki Belgrád főpolgármesterének társaságában tekintette meg az Építőipari Kiállítást. A szerb piacon dolgozó kis Jüllich Glas Holding-os csapat kitett magáért, minden érdeklődőt megfelelő módon fogadott, igyekeztünk minden egyes látogatónknak értékes és érdekes információkat biztosítani. Külön ki szeretném emelni azt, hogy a kiállítást megelőző héten egy szerb PVC-s cégnél üzemeltünk be komplett hőszigetelő-üveggyártó sort, automata vágóasztallal valamint más kisgépekkel kiegészítve, aminek híre szinte futótűzként terjedt el, jelentősen emelve így a látogatottság minőségét.
Mindent egybevetve elmondható, hogy a kiállítás sikeres volt, és szeretnénk, ha jövőre önálló standunk lehetne, bővített gépkínálattal, hiszen az eredmények bennünket igazolnak.