Üvegből építünk!
Magyar English

Számításaink bejöttek

Egy hónap távlatából rövid összegző értékelést kértünk Jüllich Ádámtól, a cégcsoport tulajdonosától.
Számításaink bejöttekBeszélgetésünk során kiderült, hogy a Construma óta Bukarestben is volt már egy nemzetközi építőipari szakkiállítás, ahol a Metall Glas 2000 mutatta be legújabb üvegmegmunkáló gépeit, berendezéseit. Visszatérve a Construmára, Jüllich Ádám elmondta, hogy az ottani jelenlét egyik legnagyobb sikere a budapesti Asia Center üvegmunkáira vonatkozó tender elnyerésének előkészítése.

A vásár idején megalapozott és a napokban befejeződött tárgyalások eredménye az a szerződés, aminek révén mintegy százmilliós volumenben, az Asia Center üvegmunkáit az Alba Glas végzi majd. Ez 8-9 ezer négyzetméter GUARDIAN üveg beépítését jelenti. Ugyancsak a vásár idején kezdődött régi, "új" kapcsolnak köszönhető, hogy a nyíregyházi pályaudvar üvegmunkáit is az Alba Glas végezheti közel 30 millió forint értékben. Egy neves építőipari céggel több száz millió forint értékben jött létre opciós keretszerződés üvegszállításra.

- A fentieken túl több olyan, egyenként kisebb volumenű, ugyanakkor hosszabb távú együttműködést is kötöttünk régi és új partnereinkkel - fogalmazott Jüllich Ádám, majd hozzátette: Szerettünk volna valamivel nagyobb standot, s hogy a lehetőségekhez mérten mindent maximálisan megkaptunk, az a házigazdák, a Hungexpo szakembereinek érdeme. Sokáig készültek a kollégák a vásárra, a nyitás előtti hajnalon is szerelték az üveglépcsőt. Mindenki nagyon elfáradt, de eredményes volt a munka, köszönet érte valamennyi munkatársamnak.