Az EN ISO 14001:2004 szabvány a Jüllich Glas Holding ZRt-nél
1984 – ben megalakult a Metall Gmk, melynek fő tevékenysége az alumínium távtartó profilok gyártása volt. A cég 16 m2-en kezdte meg működését.
1990-ben a Gmk Metall Glas néven Kft-vé alakul, tevékenysége üvegkereskedelemmel és gépek, segédanyagok forgalmazásával bővül. Megkezdődik az országos hálózat kiépítése, melynek kezdetben a regionális kiskereskedelem biztosítása a célja, majd a regionális üvegfeldolgozás.
2005-ben a Metall Glas Holding Rt az időközben alakult közös vállalatok beolvasztásával létrehozza a Jüllich Glas Holding Rt.-t.
Az Rt. jelenleg az EN ISO 9001:2000 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszert működtet.
A szervezet célja hazai piacvezető pozíciójának megtartása és erősítése mellett piacvezetővé válni a környező országokban is. A vezetés felismerte, hogy ennek előfeltétele - az eszközbővítés és kapacitás növelés mellett – a piaci és társadalmi igényeknek megfelelően – a tanúsított környezetközpontú irányítási rendszer működtetése, így 2006-ban megkezdték az EN ISO 14001:2004 szabványnak megfelelő KIR kiépítését.
Az eddig végrehajtott fejlesztések elsősorban azt szolgálták, hogy fejlettebb technikai szinten történjen a termelés, illetve javuljanak a gazdálkodás általános feltételei.
A korszerű berendezéseknek köszönhetően nincs szükség technológiaváltásra. Mivel a szennyezéskibocsátás kívánatos csökkenését más eszközökkel nem lehet elérni, csővégi eljárások al-kalmazása – így további gép- és eszközberuházások – szükségesek.
Az eddigi tapasztalatok szerint a rendszer bevezetésének gazdasági eredményei azonban nehezen lesznek mérhetőek.
A szervezet a KIR-t a költséggazdálkodás lényeges elemeként kívánja működtetni, de nehézségként je-
lentkezik, hogy a környezeti előírá-
soknak való megfeleléssel kapcsolatos legtöbb pénzben jelentkező költség az általános költségben van elbújtatva, így nehéz arra a termékre vagy folyamatra terhelni, amely valójában a költséget eredményezi.
További probléma, hogy az EN ISO 14001:2004 szabvány még csak utalást sem tartalmaz a követelmények teljesítésének módjára, így a vonatkozó jogszabályok naprakész ismerete mellett külső szakértő bevonására is szükség volt.
A meglévő EN ISO 9001:2000 rendszerbe történő integrálás során nehézséget jelent a különböző minőség- és környezetközpontú követelmények egységes dokumentációs rendszerbe helyezése.
Mivel az integrált megközelítésnek kell érvényesülnie az alsóbb szintű szabályozódokumentumokban is, a jelenleg alkalmazott szabványalapú szabályzókról a szervezet át kell, hogy térjen a működési folyamat alapú sza-bályozók alkalmazására.
A működési folyamat alapú szabályozással azonban az integrált rendszerben elveszhetnek a MIR és KIR elemei, ezért a minőségirányítási vezető alkalmazásán túl célszerűnek látszik a KIR köve-telmények „életben tartásáért” felelős KIR vezető kijelölése is.
Jól látható, hogy az integrált rendszer működtetéshez és a tervezett zöld marketing tevékenység elindításához további humán és anyagi erőforrá-
sokra lesz szükség, így a beruházás csak hosszabb távon térül meg.
A KIR rendszer bevezetése során első megközelítésben a szervezet környezetközpontú elismerések bevezetését is tervezte a dolgozók között.
Látható tehát, hogy a vezetés elkötelezettsége adott, azonban problémaként jelentkezik, hogy a rendszer bevezetéséhez és eredményes alkalmazásához a dolgozók teljes szemléletváltása szükséges, amely előreláthatólag hosszabb folyamat lesz a tervezettnél.
A nehézségek felismerése mellett azonban a Jüllich Glas Holding Rt. vezetősége a szervezetet olyan szabályozott környezeti keretek között kívánja működtetni, hogy maga a tevékenység és a kibocsátott termékek, szolgáltatások ne veszélyeztessék az emberek egészségét és minél kevésbé terheljék a munkahelyi, települési és természeti környezetet.
A felső vezetés tehát elkötelezett a KIR bevezetése mellett, és reméli, hogy ez a beruházás az iparágban hasonló fejlesztéseket indukál, így tágabb hatásként a környezetvédelem erősítése, a szennyezések társadalmi-gazdasági elvárásoknak megfelelő mértékű megelőzése, és az ipar környezetszennyező hatásainak csökkenése jelentkezik.












