Nagy érdeklődéssel gondoltunk az otthon kis lakóira és persze a híres Batthyány kastélyra is kíváncsiak voltunk.
A csodaszép épület történetét érdemes megismerni:
Gróf Batthyány Tivadar 1796-99 között indította az építkezést. A kastély Hild János tervei alapján készült, stílusa késő barokk-kora klasszicista. Később Batthyány Kázmér kezébe került a birtok és az épület, aki a 48-as szabadságharc kiemelkedő személyisége, valamint számtalan magyar kiválóság mecénása volt.. Többszöri tulajdonos váltás után 1912-ben gróf Károlyi Zsuzsannáé lett a birtok, aki feleségül ment Batthyány Gyulához. Így került újra Batthyány kézre a kastély!
Történelmi viharok, pusztítások nem tudták az épületegyüttes szellemiségét kiölni : az épületet 1929-ben avatták gyermekotthonná, így a család életművéhez hűen, azóta is humánus feladatot teljesít. 1953 óta viseli Kossuth Zsuzsanna nevét a kastély, aki korát megelőzve 1849-ben Magyarországon ápolóhálózat épített ki, megelőzve a későbbi Vöröskereszt genfi konvenciójának alapelveit.
A ma is méltó tartalommal telítődött épület-együttest nemes szépségű angolpark övezi, melyet ma Bicske zöld szívének hívnak. A gondozásra, felügyeletre és legfőképpen szeretetre szoruló, mintegy 100 kis lakó, az intézet vezetőitől, nevelőitől megkapja, amit lehet: ellátást, tanítást, figyelmet, gondoskodást, ölelést…
A patinás belső teret egy óriási feldíszített fenyőfa és számtalan kedves és jó ízléssel készített dekoráció tette ünnepivé. A gyerekek érdeklődve gyülekeztek, amikor hordtuk be az ajándékokat a fa alá. Egy-egy kedves kérdéstől már akkor elkezdett szorítani a torkom…Ez kié lesz? Kaphatom a télapót?….. A bátrabb nézelődők segítettek a cipelésben. A karácsonyi köszöntőt a műsor követte, amely alatt hátra-hátra néztek a gyerekek, hogy meg vannak-e még a kiszemelt plüss játékok, babák, társasjátékok. Az előadás végén az igazgató úr megkért minket, hogy néhány szót mondjunk a résztvevőknek. Ibolyával kiálltunk a gyerekekkel szemben és elkezdtem mondani: „Kedves Gyerekek! A karácsony mindig más, mint a többi nap. Több szeretetet várunk és többet is tudunk adni. Munkatársaimmal együtt úgy gondoltunk, egy kis örömet szerzünk Nektek…….” és akkor ránéztem egy kicsi fiúra az első sorban, aki olyan volt, mint az én kis unokám….. már nem tudtam tovább beszélni, elment a hangom. Átöleltem Ibolyát és reménykedve néztem rá, talán folytathatná a köszöntőt. Ibolya akkor kezdett sírni… Így hát még annyit mondtam, menjetek a fához és válasszatok az ajándékokból. Eleinte soronként mentek a gyerekek, de aztán beindult az önfeledt válogatás. Úgy láttuk, még a húsz évesek is találtak kedvükre valót: egy-egy illatszert, könyvet, narancsot vagy ruhát.
Aztán meglátogattunk kisebb csoportokat, a nagyon szépen és családiasan kialakított kis otthonaikban, ahol tovább folyt a verselés, ajándékozás és sorra kerültek a karácsonyi finomságok is.
A fényképek nem adják vissza azt a jó érzést, amit akkor és ott éreztünk.
Minden munkatársunknak, akik hozzájárultak az ajándékozáshoz nagyon szépen köszönjük.
Legközelebb Húsvétkor látogatunk az intézetbe, reméljük, akkor is lesz adó-kedv, mert fogadó-kedv az biztosan.