Üvegből építünk!
Magyar English

Arccal az üveg felé

Amikor 2004 őszén végigsétáltam az új, tízezer négyzetméteres csarnokon, hatalmasnak hatott és kongott az ürességtől. Azon törtem a fejem, hogy célszerű lenne bevezetni céges rollerek használatát, mert különben az ember naponta legyalogol egy fél maratont.
Arccal az üveg feléNégy év telt el, s az idő előrehaladtával megtelt a csarnok. Először megérkezett a lamináló sor, majd a komplett hőszigetelő üzem szabászattal együtt. Addig-addig telepítettük a gépeket, míg a kongó üresség üzemzajjal telt meg, s a reggeli termelési értekezletek „napirend előtti felszólalásának” állandó témája lett, hogy hova pakoljuk a kész termékeket. A fejlődéssel, fejlesztésekkel meg lehet állni, kérdés: érdemes és szabad-e. Úgy vélem, az üvegiparban, jelen piaci körülmények között a válasz határozott NEM.

Ennek szellemében indult el a Jüllich Glas Holding 2008-as esztendeje is, a beruházások éve. Már 2007 végén lehetett érezni az előszelét, s jó ráhangolódást jelentett az év eleji edző kemence és lamináló korszerűsítés. Majd sorra érkeztek az új gépek.
A beruházások két fő stratégia mentén haladtak/haladnak:
1. Egy olyan szegmensét szeretnénk megcéloznia a piacnak, mely még magyar termelő által érintetlen, kiaknázatlan: az extra nagy méretek piacát. 2,5×3,5 méteres üveget egyre többen tudnak gyártani, bár nem feltétlen speciális szerkezetekből. Ezt az építészek is tudják, bátran terveznek ezen mérettartományon belül, ez már nem kuriózum. De ennél nagyobbat már kevesebben gyártanak, 3×6 méterest pedig a magyar piacon még senki. (Vagyis mi igen.)
2. Fejleszteni, modernizálni illetve olyan új technológiákat bevezetni, mellyel hatékonyabban tudunk előállítani magasabb minőségű üveget.

Ahhoz, hogy stratégiánk ne egy a „fiókban jól mutató, elvégzett feladat” legyen, tettekre kellett váltanunk. Első lépésként egy saját gyártású hőszigetelő sor érkezett Székesfehérvárra, mely alkalmas 3×6 m-es üvegek gyártására is. Egyedi, mert Magyarországon ez az első ilyen gép.
Ezzel együtt helyeztünk üzembe egy homokfúvó berendezést, szintén nagyméretű üvegek megmunkálására. Ez is oroszlányi üzemünkben látta meg a napvilágot.

Elközelgett a július és az augusztus. A tapasztalatok szerint az üvegiparban ez az igazi uborkaszezon. Szabadságolások, kevés munka. De ez utóbbi ránk csak részben volt igaz, mert újabb és újabb gépek beüzemelésével múlattuk az időt:

Elsők között a Bayern kerethajlítót kellett „megkérni”, hogy foglaljon el új pozíciót, és adjon helyet Lisec típusú nagyobb bátyjának. Ez a modern gép nem csak a hajlított keretek méretében múlta felül „kis testvérét”, hanem hatalmas előnye, hogy acél távtartók hajlítására is alkalmas, illetve alakos keretekkel is elbír.

A Technorev típusú CNC megmunkáló gép már az új generáció tagja. Egyesíti az előkészítő megmunkálások majd összes fajtáját: csiszol, políroz, fúr, mar, vág, gravíroz, ír, sablont mér fel. Egy művelettel megoldható vele, amit eddig csak két, három fogással volt lehetséges. Intelligenciájára jellemző, hogy lézer segítségével képes pozícionálni a megfogókat és megmérni a szerszámok kopását, ezzel biztosítva a nagy méretpontosságot. A maximális megmunkálható üvegméret 2100×3900 mm, és – természetesen – alakos, ragasztott vastag üvegek sem jelentenek különösebb problémát neki.

A lágy bevonatos, Low-E üvegeket, a kúszó nedvesség beszivárgása ellen csiszolni kell. Gondolom, ezzel nem mondtam újat. De hogyan? Lehetséges a hőszigetelő sor előtt egy függőleges csiszolóval, vagy ami modernebb, s hatékonyabb: a vágással egy időben. A vágófejjel együtt egy csiszoló korong is „közlekedik”, s ha már levágtuk, le is csiszolja.
Ezt a feladatot mi egy új LISEC típusú vágóasztallal abszolváltuk.

Az építőiparban, a tervezők asztaláról nem csak nagy méretű, de egyre komolyabb bevonatos szoknyás, alakos szerkezetek kerülnek le. Az energiatakarékosság jegyében az ablakgyárak pedig egyre több háromrétegű üveget igényelnek. Ezekre a kérdésekre az új Bistronic sorunk adja meg a választ: 2700×5000 mm maximális méretű, alakos, szilikonos, szoknyás, akár három rétegű üvegek összerakására is alkalmas teljesen automata üzemmódban.

Az építészek fantáziájának semmi nem szab határt. Ezt igazán megtapasztalhattuk, mikor homlokzatok üvegburkolásánál elképzeltek egy képet, melyet az egyes üvegtáblák egésze adott ki. Az ajánlat adásánál már jeleztük, hogy gondot jelent a többszínű kivitelezés, és üvegenként külön szitát kell készítenünk, mely akár többszöröse is lehetett az üveg árának. Hát, nem túl jó ajánlati pozíció! De ez már a múlté! Augusztusban beüzemeltük a DIP Tech cég legújabb fejlesztését: a GassJetet. Ami korszakalkotó a gépben, hogy hagyományos, edzés során beégetésre kerülő festéket visz fel az üveg felületére nyomtatással. Hasonló, mint egy tintasugaras nyomtató, csak kicsit nagyobb. Előnyei, többek között:
 nagy termelékenység,
 nincs szitaköltség,
 2800×3700 mm maximális méret,
 2-19 mm üvegvastagságig használható,
 több szín együttes használata,
 nagy fedőképesség.

A gépek érkeznek és érkeznek, de hova? A bevezetőben említettem, hogy kinőttük a helyünk, ezért megkezdődött a Sóstói Ipari Zónában, a jelenlegi telephelyünktől pár száz méterre, egy 100 hektáros területen az új 50000 m2-es csarnok komplexum építése. Ide költözik át a kereskedelmi üzletág, helyet adva ezzel a termelés terjeszkedésének.

Amit leírtam ez a jelen és a múlt. De mit tervezünk még erre az évre? Még 2008 végégig érkezik egy Jumbo méretű üvegek zámolására és matt csiszolására alkalmas keresztszalagos automata LISEC csiszológép, és egy 2000×2600 mm max. üvegméretű párhuzamcsiszoló a termelékenység, hatékonyság és minőség további fokozása érdekében.

S mit rejt a jövő év? Terveink természetesen vannak, a fejlesztések folytatódnak, melyek középpontjában egy Jumbo méretű üvegek edzésére alkalmas edző kemence áll.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretném megemlíteni, hogy az összes gépünk illeszkedik a már korábban bevezetett vállalatirányítású rendszerünkbe, még hatékonyabbá téve a minőségi termelést.

Arccal az üveg felé