Üvegből építünk!
Magyar English

MIR-Stekla orosz kiállítás

2008 jún. 9-12 között 10. alkalommal megrendezett jubileumi nemzetközi szakkiállítás, melynek helyszíne Moszkva volt. A kiállítás 20.000 m2-en került megrendezésre 319 kiállítóval.
MIR-Stekla orosz kiállításA kiállítás első napján az ünnepélyes megnyitó, a helyi televízió és külföldi stábok jelenlétében a moszkvai önkormányzat első számú vezetője, Luzhkov Yurij nyitotta meg a kiállítást és tartott ünnepi beszédet, kiemelve e rendezvény kiemelkedő szerepét Oroszország dinamikusan fejlődő építőipari beruházásainak támogatásában. A Metall Glas standja az 1es sz. pavilonban lett felépítve, standunk fő látványossága, több más gép mellett a strukturális 2,20 lapprésünk, valamint a low-e csiszolós automata vágóasztalunk volt, mely iránt nagy volt az érdeklődés. A kiállítás lehetőséget nyújtott számunkra a régi kapcsolataink ápolására, valamint új vevők megismerésére, hiszen fontos számunkra, hogy megerősítsük a pozíciónkat ebben a térségben is. Találkoztunk azokkal a vevőkkel, akik már 5 éve használják a berendezéseinket, találkoztunk vladivosztoki vásárlóinkkal, akik az egyik legtávolabbi vásárlóink, és akik tervezik kapacitásuk bővítését, mivel maximálisan elégedettek voltak berendezéseink eddigi működésével. Cégünk megállapodást kötött Moszkva melletti céggel alkatrész és szerviz bázis létrehozásáról, mely várhatóan szeptembertől tovább erősíti a stratégiai eladási lehetőségeinket az orosz piacon.