Építési szezonnyitó
2011. február 16-18. között került megrendezésre a harmadik jubileumi Tetők Falak Homlokzatok szakkiállítás és konferencia, mely az idei évben már Épületgépészettel, valamint a megújuló energiaforrások alkalmazásának széleskörű lehetőségeivel is várta a több mint 2.000 konferencia résztvevőt, valamint a közel 6.000 látogatót.
Cégünk a közkedvelt napkollektorral képviseltette magát ezen a rangos szakmai rendezvényen, mely kuriózumnak számított a kiállított termékek között. Standunkat nagy érdeklődés övezte, a főleg szakmai látogatók, építészek, épületgépészek, kivitelezők által.
A kiállítás megrendezése és lebonyolítása megelégedéssel töltött el bennünket, hiszen az egyik legfontosabb célközönséget tudtuk megérinteni. Kapcsolatteremtésre, hosszú távú együttműködések megalapozására, esetleges viszonteladókkal történő találkozásra kiválóan alkalmas volt a rendezvény, olyan üzleti körökkel is találkozhattunk, akik más rendezvényeken nem feltétlenül jelennek meg. Az érdeklődést nagymértékben segítette az induló Új Széchenyi Terv, mely a Zöldgazdaság fejlesztő programjának keretében számos megújuló energiaforrást támogató gazdaságfejlesztő pályázattal segíti az üzletág fejlődését is, melynek köszönhetően a vállalkozások is élénkebben érdeklődnek ezen megoldások, ezáltal termékeink iránt.
Dr. Warvasovszky Donát
ügyvezető, JG Solar Kft.












