Augusztus 27-én szombaton, a központi telephelyünk udvarán tartottuk a „mosolyszombatot”, amelyre egy közös, jó sütést-főzést terveztünk és néhány játékot.

A nyár utolsó jó hétvégéjének kikiáltott week-end-re mindössze 50 munkatársunk jött el, de aki részt vett a rendezvényen nemcsak a jól sikerült pörköltbe és számos süteménybe kóstolhatott bele, hanem az igazi, jó csapatjáték légkörbe is. Az időjárást kedvezőnek mondhattuk, hiszen 39 ºC fok helyett mindössze 32 ºC –ra kúszott fel a higany szála…. és a szél is lengedezni kezdett, ami tengerparti hangulatot teremtett! Ha hűs habok nem is voltak, volt kiválóan fűszerezett vadpörköltünk, melyet Kállai Ernő vezérletével főztünk. A sütemények készítésében a lányok, asszonyok jeleskedtek, míg a férfiak fociztak. (Szokásos felállás) A rajzversenyen, amelyre az Én és a cégem közös jövője témában lehetett nevezni a legtöbb szavazatot a KÖNYVELÉS rajza kapta, mely a cég pénzét őrző amazonokat ábrázolja.
A legtöbb kvíz kérdésre Seres Péter válaszolt helyesen és így a legtöbb csokit ő vitte. A szervezők köszönik az Üzemeltetésnek, hogy az Edző Üzem étkezőjét kialakították és berendezték erre a napra – így, a hűtőgépek üzemelése révén hideg sört tudtunk inni.
Köszönet a hús darabolásáért, a hagyma vágásáért és a kókusz golyók gyúrásáért, mindenkinek! Azzal a biztos érzéssel zárhattuk a napot, hogy főzni és enni nagyon jól tudunk!
