Construct Expo 2002 - Bukarest
2002. május 8 -12. között 9. alkalommal került megrendezésre Bukarestben a legnagyobb romániai építőipari kiállítás és vásár, a CONSTRUCT EXPO, melyen több mint 800 belföldi és külföldi cég képviseltette magát.
Mivel a Metall Glas 2000 Kft. először állított ki Bukarestben, nagy várakozással készültünk a kiállításra, ahol ezúttal egy kisebb standon mutattuk be a romániai piacon legfontosabbnak vélt gépeinket. A kisebb teljesítményű és alacsonyabb árfekvésű berendezéseinkkel a közepes és kisebb gyártóknak próbáltunk lehetőséget biztosítani arra, hogy kisebb befektetéssel jó minőségben tudjanak gyártani.
Kezdetben sajnálattal vettük tudomásul, miszerint standunk nem az üvegipari kiállítók csarnokaiban kapott helyet. Öröm az ürömben, hogy a központi, a főbejárattal szemben lévő épület közepére kerültünk, ahova szinte minden látogató "önkéntelenül" is "betévedt".
Az első és az utolsó napot kivéve esetenként alig győztük az érdeklődőknek bemutatni gépeinket, nem volt elég lehetőségünk elbeszélgetni velük, mert egymásnak adták a "kilincset". Sajnos az is megesett - és ez a kissé alultervezett standunkkal is magyarázható -, hogy nem tudtunk kellő figyelmet fordítani a régi és újabb érdeklődőink felé a mélyebb kapcsolatok kiépítésére.
Látogatóink legtöbbje az üvegiparban jártas illetve üvegiparral kapcsolatban lévő érdeklődő volt, akik kivétel nélkül jó véleménnyel voltak kiállított gépeink műszaki, kiviteli és esztétikai színvonaláról. Meglepetést okozott az 1 kg-os butilozónk megjelenése, amelyet - a műszaki tartalmát és árát is figyelembe véve - igen kedvezően fogadtak a látogatók. A beépített ventilátoros mosógépről sokan megjegyezték: szerkezeti kialakításának óriási előnye, hogy közvetlen a fal mellé is állítható. Ez elsősorban a kisebb műhellyel rendelkező üvegesek esetében előnyös szempont.
Nyilvánvaló, hogy a kiállításon azért is jelentünk meg, mert annak későbbi hozamával számolunk. Most, a bukaresti kiállítás után 3 hónappal nyugodtan mondhatjuk: számításaink bejöttek, megrendeléseink máris megnövekedtek. A kiállításon megerősített illetve kialakított kapcsolatainkat naponta tovább mélyítjük. A CONSTRUCT EXPO-n képet kaptunk a romániai üvegipar jelenlegi helyzetéről, igényeiről. Romániában jelenleg erőteljes felfutás van az ablak- és üvegiparban, mely kedvező feltételeket biztosít számunkra. Az itt szerzett tapasztalatainkat már a következő kiállításokon, idén Düsseldorfban és jövőre Bukarestben, is felhasználjuk.












