Ezek is mi vagyunk - Beszámoló a Juliálisról
Júliusban ismét megrendezésre került az immár hagyománnyá váló Alba - Metall Horgászverseny és Sportnap, melyen a Jüllich Glas Holding, a Metall Glas, az Alba Glas valamint az újonnan alakult gépgyártó egység, a Metall Glas 2000 dolgozói, családtagjaik vettek részt, illetve küzdöttek meg egymással a horgász- és sportversenyeken.
A program reggel nyolc órakor a horgászversennyel vette kezdetét. Már előtte pár órával kezdett összejönni a pecások csapata, akik a szombat reggelüket feláldozva már a hajnali órákban felkeltek és leutaztak a pátkai víztározóhoz, ahol a rendezvényre sor került. A délelőtti órákban inkább a helyi halaknak kedvezett a szerencse, mintsem a horgászoknak, de az egy órával meghosszabbított időtartam meghozta eredményét. Így 2,05 kg-os fogással Vlahosz Iliász, az Alba Glas dolgozója megnyerte a horgászversenyt, Krausz János (1,82 kg) és Kerti András (1,31 kg) előtt. Az első helyezett jutalma egy horgászbot orsóval, a másodiké egy merítőszák és egy orsó lett, míg a harmadik egy horgászbottal lett gazdagabb. A legnagyobb halat Balogh Balázs, míg a legkisebbet Krausz Dávid fogta. Nyereményük egy merítőszák és egy villantó lett.
Déltájban - miután a horgászat véget ért, és a létszám körülbelül 100 főre gyarapodott - kétórás ebédszünet következett, amely idő alatt a versenyzők a gánti Vértes Vendéglő jóvoltából ízletes őzpörkölttel és hideg sörrel pótolhatták energiájukat. A finom ebéd és a hűsítő italok hatására a résztvevők jó hangulatban várták a sportversenyeket.
Az ebéd és a rövid szieszta után kezdődött a délutáni sportverseny egy futballmérkőzéssel, amelyen az Alba Glas és a Metall Glas 2000 közös csapata mérte össze erejét a Metall Glas és a Jüllich Glas Holding dolgozóiból álló csapattal. A kétszer húszperces kispályás mérkőzésen a Metall Glas-Jüllich Glas alakulata meggyőző fölénnyel 5:1-re győzedelmeskedett, bár esélyesebbnek látszott a mérkőzés előtt technikailag és fizikálisan is az Alba Glas csapata, végül mégis a küzdeni tudás és a nagyobb elszántság döntött.
Ezután már semmi akadálya sem volt annak, hogy elkezdődjön a csapatverseny, amelyben kicsik és nagyok is játszottak, és tizenöt különböző ügyességi versenyben tették próbára tudásukat. A három csapat dolgát - a fárasztó feladatokon kívül - a rekkenő hőség is nehezítette, ennek ellenére teljes erőbedobással küzdöttek. Volt itt minden: talicskázás, csokievő verseny, lufifújás, dekázás, kötélhúzás... Végül kiélezett versenyben, ugyanakkor hatalmas derültségek közepette a Jüllich Glas Holding és a Metall Glas egyesített csapata nyert mindössze egy ponttal megelőzve a Metall 2000-et. A harmadik helyen az albások végeztek.
Az eredményhirdetés alatt még a megmaradt sörök is gazdára találtak, majd szépen fokozatosan elkezdett "szállingózni" a tömeg, egyre több család indult haza a fárasztó nap után. Már csak néhány elvakult sportember -, mit sem törődve az egésznapos megpróbáltatásokkal - lábteniszezett a rögtönzött pályán, majd este nyolc óra körül ők is inkább a pihenést választották.
Az idei Juliális - úgy gondolom, ezzel a véleményemmel a jelenlevők többsége egyetért - meghatározó élményt jelentett mindenki számára: a fárasztó munkanapok után egy kis kikapcsolódás; a munkatársak körében eltöltött vidám percek, amelyek tovább erősítették a cégek csapatszellemét, és a részt vevő munkatársak összecsiszolódását. A végén szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek a remek programokért, a Metall Glas Részvénytársaságnak az anyagi támogatásért, illetve minden résztvevőnek, horgásznak, versenyzőnek a fantasztikus hangulatért.
Remélem, jövőre ismét találkozunk, és az idén otthonmaradt munkatársainkban is sikerült felkelteni az érdeklődést a juliális iránt, így talán teljes létszámban találkozhatunk újra!












