Üvegből építünk!
Magyar English

Metall Glas Rt.

Úgy gondolom, a Metall Glas Rt. neve ismerősen cseng nagyon sok építészeti üvegezéssel foglalkozó magyar szakember számára. Remélem, hogy rövid cégbemutatónkkal sikerül bemutatni vállalkozásunkat azoknak is, akik eddig nem vagy csak keveset hallottak rólunk.
Metall Glas Rt.A Metall Glas Rt. nagykereskedelmi vállalkozás- ként több mint tíz esztendeje, egyre bővülő termékskálával elégíti ki vevői igényeit. A magyar építészeti üvegkereskedelem meghatározó szereplőjévé vált az elmúlt években. A forgalmazott termékeink körét a homlokzati, valamint a belsőépítészettel foglalkozók alapanyag, megmunkálógép, szerszám- és eszközigényei szerint alakítottuk ki. Az üvegipari trendek figyelemmel kísérésével változtatjuk termékszerkezetünket, hogy mind jobban tudjunk megfelelni a piaci elvárásoknak. Nagykereskedelmi tevékenységünkből adódóan vevőkörünket az üvegesek, üvegfeldolgozó valamint beépítő vállalkozások jelentik elsősorban. 2001-ben megvásárolt és értékesített árumennyiségünk forgalmi értéke meghaladta a hárommilliárd forintot, amely közel nyolcszáz kamion áru forgalmazását jelentette számunkra.
Termékeink döntő hányadát a táblaméretű üvegek alkotják. A mai magyar építészeti üvegfelhasználás még túlnyomórészt a tradicionális színtelen síküvegeken alapul. Az építészeti igények a komplexebb és nagyobb "tudású" üvegek felhasználásának növekedését eredményezik. Forgalmazott termékeink körében egyre nagyobb hányadot képviselnek ezek az üvegtípusok. Lehetőséget tudunk nyújtani az üvegekkel kapcsolatos olyan igények kielégítésére, mint a hő-, hang-, tűz-, fény- és napvédelem; valamint sugárzás-, betörésvédelemnek, golyóállóságnak és egyéb biztonsági kritériumoknak megfelelő üvegszerkezetekre, amelyek általában homlokzati üvegek. A belsőépítészetben pedig különböző mintás és színes katedrálüvegek, normál és antik tükrök, spektrum és fusing üvegek teszik teljessé az üvegkínálatunkat.
A Metall Glas Rt. rendkívül széles nemzetközi üvegipari kapcsolatokkal rendelkezik, amely kapcsolatrendszer lehetővé teszi számunkra mind a műszaki információk, mind az alapanyagok széles körű és gyors hozzáférési lehetőségét. Ma a Metall Glas Rt. tizennyolc európai és tengerentúli üveggyárral áll kapcsolatban, termékeiket forgalmazza Magyarországon és a környező országokban.
A Metall Glas Rt. termékkínálatában megtalálhatóak azok az anyagok, amelyek szükségesek az üvegfeldolgozás és -beépítés során. Ide tartoznak a megmunkálógépek (üvegvágó, csiszoló-, mosó-, festő-, hajlítógépek, hőszigetelő üveg gyártósorok...), gépekhez kapcsolódó szerszámok, egyéb alap- és segédanyagok. Ezen termékkörben képviseleti joggal forgalmazzuk néhány gyártó termékét: HENKEL TEROSON tömítő anyagait, GRACE DAVISON páraszűrőit, ZAFFERANI csiszoló- és mosógépeit, UNILAM ragasztógyantáit. A képviselt termékeken kívül, természetesen, forgalmazzuk még sok gyártó anyagát.
A Metall Glas Rt. célja az, hogy mindig kellő szolgáltatási színvonalon tudja kiszolgálni a vevőit, annak érdekében, hogy elégedettek legyenek termékeinkkel, és megbízható partnert találjanak bennünk.