Üvegből építünk!
Magyar English

Az üveg története

Az üveg, melyet jól ismerünk és használunk, hosszú múltra tekint vissza. Pliniusz elbeszélése alapján az üveget véletlenül fedezte fel néhány föníciai kereskedő, időszámításunk előtt kb. 5000-ben, akik Szíriában, a Belo folyó mentén szálltak partra. Tábortüzet gyújtottak, és edényeiket a rakományként szállított salétromtömbökre helyezték. A salétrom a tűz melegétől megolvadva és összekeveredve a part homokjával egy új átlátszó, folyékony anyagot képezett.
Az üveg történeteAz első leletek a Krisztus előtti 4. évezredre nyúlnak vissza, és szinte teljesen nélkülözik azt a jellegzetességet, amely ennek az anyagnak a későbbiekben a szerencséjét meghozta: az átlátszóságot.

Az ókoriak üvege tulajdonképpen egy üvegszerű zománc, melyet ugyanezekből az alapanyagokból állítottak össze, de külső megjelenésében homályos, átlátszatlan, majdnem mindig színezett. Mezopotámiában, a Kr.e. 3. évezredben már alkalmazták a használati tárgyak (edények, fazekak, vázák) felületének bevonására, díszítésére és a tárgyak megóvása céljából.

Az időszámításunk előtti első században, Palesztinában fedezték fel az üvegfúvást, mely sokkal kifinomultabb és összetettebb technikákat tett lehetővé. A rómaiaknak nagy szerepük volt az üvegipar fejlesztésében. Kr. e. 100 körül sablonok alapján történt az üvegfúvás, mellyel a legnagyobb mértékűre növelték a lehetséges gyártási skálát, köztük a geometriai formájú üvegeket, melyet "római"-nak nevezünk. Ezek az üvegek szolgáltak a későbbi tárolóüvegek modelljeként.

A római császárság alatti periódusban érte el tetőpontját az üveg elterjedése és ekkorra már lehetővé vált egy nagyon kifinomult gyártási minőség. Még Augustus császár katonái is - akiket a hatalmas birodalomi határok megerősítésére küldtek - használtak üvegtárgyakat. Ebben az időszakban vált az üveg építészeti elemmé is: megtalálható volt az ablakokban és a paloták díszítőelemeként is. Pliniusz elbeszélései között említi azokat az üvegboltozatokat, melyeket Agrippina fürdőiben látott, és a héber Filone mesélt Caligula császár becses üvegezett ablakairól.
Az üveg tartotta el a firenzei kereskedőket is, és Ciceró így írt:

" ... nagyon szegénynek tekinthető az ember, aki nem birtokol olyan házat, melynek falai üveglappal vannak borítva."

A római birodalom hanyatlását követően a kultúra súlypontja keletre helyeződött át.
500-600 között találtak fel egy új eljárást, mely a síküveg gyártás volt. Ezt úgy vitték véghez, hogy gömb alakú üveget fújtak, melyet kemencében tovább forgatva kiszélesítettek. Egyiptomban tovább fejlesztették a római technikát, és kikísérletezték az aranyozást, miközben Mezopotámiában, 1000 körül megalakult az első iskola, ahol kifejezetten a metszett üveg készítésével foglalkoztak.

Két századdal később született meg két mű, (az egyik Herakleitoszé), melyek kódexbe foglalták az addig kidolgozott technikákat. Az üvegtechnikák elterjedése érdekeltté tette egész Európát, a tehetséges kézművesek jelen voltak Franciaországban, Németországban, de Angliában és Oroszországban egyaránt. A későbbiekben az üvegiparban Velence töltötte be a vezető szerepet, ahol már a X. század körül léteztek üveges műhelyek. Mivel a kemencék jelenléte gyakran tüzet okozott, a Legfelsőbb Tanács 1291. évi dekrétuma Murano szigetére összpontosította az üvegipart. A koncentráció oka volt az is, hogy elősegítse ennek a munkának a szigorú felügyelet alá vonását, elkerülve, hogy az üvegművészeti titkok külföldre juthassanak. Az a munkás, aki külföldre utazott, súlyos büntetésben részesült: hazatérési parancsot kapott, családját elfogatták,... " és aki családja letartóztatása ellenére is megmakacsolta magát, és úgy döntött, hogy továbbra is külföldön tartózkodik, néhány derék ember elvállalta a meggyilkolását...".

Így fejlődött ki egy olyan ipar, melynek köszönhetően Muranót évszázadokon át az üvegművészet szinonimájaként emlegették. Muranóban alkották meg a híres "velencei kristály"-t. Ez különbözött a valódi kristálytól, melyet ezt követően Bohémiában kezdtek gyártani, és aminek értékét és hírességét átlátszósága és könnyedsége adta.
A síküveg gyártása egyre inkább elterjedt a franciáknak köszönhetően, akik továbbfejlesztették a velencei technikát. 1665-ben Colbert engedélyezte a "Manufacture Royale des Glaces" -t, mely privilégiumot jelentett az öntött üveg gyártáshoz, és megszületett a Saint Gobain.
A XIX. századi ipari forradalom hatására az építészetben megvalósulhattak a hatalmas vas-üveg szerkezetek. Ez volt az üvegházak, fényűző télikertek, üvegezett galériák időszaka.
1900-ban kezdődött meg az 1 m átmérőjű, 12 m magas hengerek mechanikus gyártása, melyből a 3 x 12 m-es üveglapok származnak. Ez a gyártási szisztéma egészen a második világháborúig élt, főleg néhány amerikai gyárban. 1913-tól gyártanak húzott üveget a Fourcault-eljárással.
1916-ban megszületett a Libbey-Owens-féle eljárás, mely lehetővé tette a nagy vastagságú, jó minőségű húzott üvegek gyártását. 1920-ban, a Saint Gobain által valósult meg az öntött üveg gyártása közvetlenül a kemencéből érkező olvasztott üvegből, mely ezt követően hengereken haladt keresztül. 1925 óta gyártanak húzott üveget Pittsburgh-eljárással, mely lehetővé tette az optikai hibák mérséklését. Az üvegszál gyártása 1936-ban kezdődött. 1959-ben a Pilkington gyár tett először kísérletet a Float üveg gyártására.

A Saint Gobain: Manuale tecnico del vetro kézikönyv alapján írta: